A reformáció után még hat és fél évtized, sem telt el Istvándiban már református Gyülekezet volt. A templom az 1470-80-as évek második felében épült, gót stílusban. Bejárati ajtaját, sekrestye ajtaját, nagy öt méternél magasabb, mérmives, terméskőből faragott rendkívüli szépérzékről tanúskodó ablakait, csúcsívükben más más kiképzéssel, közepén kis kerek ablakkal, valamint diadalívét Mátyás király kőfaragói készítették – Ezeket az idők folyamán mind bevakolták, fehérre bemeszelték, az ablakokat másfél méter magasságban téglával berakták, megkisebbítették. Mindezeket tudva az 1970-es árvíz után, az összes műemléki jelleggel együtt kibontottam s az Országos Műemléki Felügyelőség és a Református Zsinati Tanács elnöksége, Főtiszteletű Dr. Bartha Tibor püspök úr jóindulatú anyagi támogatásával, eredeti formájában helyreállítottuk s így a környék egyik legszebb kiemelt műemlék temploma lett.
Sajnos, hogy a templom északi falának felső részén megtalált 14 stációt az akkori területi előadó –értetlenség, vagy hozzá nem értés folytán- nem engedte eredeti formájukban helyreállítani. Csupán egy stáció helyét, azt is elrontva, lőrés formára kiképezve. A templom északi és déli külső oldalán 3-3 szinte köralakban berakott nagy terméskövet is tiltakozásom ellenére bevakolták s fehérre bemeszelték. Megmaradva egyedülállóvá lettek volna a templom falai. De nagy hibát követtek el a szószék és a felette levő nagyon szép régi korona lebontásával is. A korona a karzatra lett felszállítva s /ha/ ott még megvan. A szószék megsemmisült. A cél az volt, hogy a templom kis hajójában, ahol régen az oltár állott, egy a XV. Század építkezéseinek megfelelően és nem korhű. Nem felel meg a kiemelt műemlék templomhoz –Ez már az 1975 évi elköltözésem ideje után történt.- Sem az O.M.F. területi előadó sem az egyházmegyei műemléki előadó a korhű szószék felállításához, felépítéséhez semmi érzékkel nem rendelkezett. Három ízben készült szószék. A ma meglévő is úgy maradt meg, hogy a harmadik, négyszögesített szószéket, sarkait lefaragva, sokszögesítették. Az eredeti szószék a koronával dísze volt a templomnak s az is maradt volna. Nem szólva arról, hogy lebontása kegyeletsértés is volt. Elköltözésem, 1975 okt.29.-után már nem szólhattam bele. A hozzá nem értés egyik jellemzője volt az is, hogy nem akarták megengedni, hogy a remek, faragott tükörkeretes ablakokból a másfél méteres, közönséges tégla berakásokat kiszedjük. Zilahy József kurátorommal erőszakkal szedtük ki s így lett láthatóvá egészében az ablak szépsége. A kiszedett az egyházközösségnek lett volna szüksége és érthetetlen módón és megbotránkozásra valahová elszállították. A templom mennyezete eredetileg bordás volt.
Ezt 1959-60-as évi állagmegóvási munkálatok felmérésekor állapították meg az Országos Műemléki Felügyelőség mérnökei a tetőzet szarufáiból, melyen égési nyomokat is kimutattak. Az 1770-es években tűzvész pusztított a templomban. Az újjáalakítást 1778-ban fejezték be, amikor is a mennyezetet kazettásra alakították át. A kazetták érintkezési pontjain faragott rózsa. Minden kazetta közepén nagy bibliai szem s annak közepén, valamint a kazetták négy sarkában csillag. Egy, a középső kazettában felirat jelzi az átalakítás idejét, így: „Ezen mennyezetet építette az Istvándi. Sz. Eklésia, Tes. Jármi János Úr főkurátorságában, Nyiri Miklós vicekurátorságában, tiszteletes tud. Rinóth Pál úr prédikátorságában, Viski Jóseph és Viski Sámuel asztalos mester emberek által, egyházfi Tóth István idejekben. Mely rettenetes ez hely, nem egyéb, hanem Istennek háza és ez a mennyek kapuja. Móses I. könyve 28 rész 17 vers. 1778.” A templom karzata népies festésű. Közepén a harmonium részére kidomborodó helyén, ovális keretben ez olvasható:” Építette ezt a Kart az Istvándi Refta. ns. sz, Eklésia a maga költségén. Pred. Kováts Pál úr, Curat ns. Zilahy István idejekben. 1811.” E felirat, illetőleg a kidomborodó rész két oldalán népi festésű bibliai / Édenkerti/ kép. Érdemes volna retusálni, az egész templom kazettás mennyezetével együtt. A czégényi monostornak Istvándiban filiája / capellae/ volt. Pontos alapításáról adat nincs, de ismerjük két lelkész nevét. Az egyik: Kölcsei és Ártánházi Bornemissza Gáspár mester. Szül. 1496, megh. 1548-ban. Mint istvándi papnak Ugocsa megyében Ujlak, Ardó, Rakasz és Máty falvak voltak birtokai. Halála után javait a kincstár lefoglalta. A rokonság ez ellen pert indított, melyet végül is megnyert. /1./ A másik: Kölcsei Bornemissza Boldizsár istvándi presbiter-pap. 1548 körül mesternek nevezték. / magister/ E Boldizsár nevű pap 1481-ben még élt. 1445-ben az Atyai család kihaltával örökségként kapta az Atya nevű községet. 1481-ben pedig Kis-Szekeres és Zsarolyán határából kapott részt, vejével kusalyi Jaksics Mihállyal. Halála után a Kölcseiek, Nagy, Farkas, Bornemissza és Kende családok birtokaiért pereskedtek. /1./ A magister/ mester/ cím eredetileg egyházi férfiak dísze volt. Világi embereknél a latin nyelvet beszélő, írni és olvasni tudást jelentette. Az egyetemek létesítése után egyenlő rangú volt a doktori címmel, kik valamely tudományt tanítottak s abban jártasak voltak. Magasabb képzettségre utal. E nevezést a királyi testőrkamarások, főúri családok tagjai is megkapták. Kölcsei Bornemissza Boldizsár itsvándi pappresbiterre vonatkozólag jelentette a hittudományban való jártasságot, illetve annak tanítását. /1./ Bornemisszák, kik magukat sokáig Kölcseieknek neveztek, ismeretlen időben kapták meg a Szabolcs megyei Ártánházát, melyről az ártánházi predikátumot felvették. Itt Szent Miklós tiszteletére 1433-ban már parokhiális egyházuk volt. /1./ E két említett istvándi-i pap idejében istvándiban már kis kápolna volt. Valószínű, hogy ennek termésköveit az 1475-80 között épült templomhoz felhasználták. A Perényieknek már 1518-ban birtokuk volt Istvándiban. Ők, valamint a Kölcseiek reformátusok voltak. A Perényiekről tudott, hogy birtokaikon cum ferro et igno vitték végbe a reformációt. Részük volt Istvándi református vallásra való áttérésében.
A túristvándiak első református lelkésze Nagyari Máté. Szolg. 1582-1598-ig. Ferencrendi szerzetes volt s a gyülekezettel együtt tért a református hitre.
A tovább lelkipásztorok nevei a következők:
2. Krapinai Mátyás 1598-1600.
3. Debreceni Péter 1600-1608.
4.BökönyiAndrás lelkész-tanító 1608-1615.
5. Károlyi Pál 1615-1626.
6. Csomai Gáspár 1626-1644.
7. Nagyszekeresi János 1644-1648.
8. Debreceni András 1648-1678.
9. Borsovai András 1678-1705.
10. Vári Dániel 1705-1754. 1-11 sorsz.
11. Szatmári János /2./ 1754-1770. /2. Esze Tamás gyüjt./
12. Gönczi Sámuel 1770-1774.
13. Csóka Pál 1774-1776.
14. Balog János 1776-1777.
15. Tóth Gergely 1771-1772.
16. Rinóth Pál 1777-1779.
17. Komáromi János 1779-1782.
18. Hetey József 1782-1790.
19. Szabó György 1790-1792.
20. Kereszturi Mihály 1792-1796.
21. Izsó István 1796-1799.
22. Kiss János 1799-1804.
23. Nagy Sámuel 1804-1806.
24. Gyarmati Mihály 1806-1808.
25. Kovács Pál 1808-1814.
26. T. Luka-Halmosi Nagy György 1814-1818.
27. Kazai László 1818-1827.
28. Székely János 1827-1832.
29. Zabolai Kozma Károly1832-1859.
30. Lányi Lajos 1859-1862.
31. Jakó Sándor 1862-1893.
32. Kassai Béla 1893-1906.
33. Bary Gyula 1906-1912.
34. Tóth Sándor 1912-1920.
35. Sipos József 1920-1934.
36. Hadházy Pál 1935-1975. (Hadházy Pál előzőleg 2 évig esperesi s.lelkész Túristvándiban.)
37.
Székely Jánosról érdemes megjegyezni, hogy lelkipásztorsága alatt épült a ma is meglévő lelkészi lakás, mely korábban a traktus legszebb parókhiája volt. Színes cseréppel befedve. Ajtói gót stílusúak. Három helyiségét kandalló fűtötte. Ezek az 1970-es nagy árvíz utáni újjáépítéskor lettek láthatóvá, de nem lettek helyre állítva. Azért is harcolnom kellett, hogy az előszobából a téli konyhába vezető ajtó szamárhátas ablaka megmaradhasson, valamint a kandallóra utaló rész. Kassay Béla Tenkére költözött és esperes lett. Bary Gyula nagyberegi lelkész és esperes. 1944 végén kárpátaljai püspök. Az átvonulások alkalmával halt kegyetlen halált. Tóth Sándor Nábrádon, majd Tyukodon szatmári esperes, Sipos József pedig Túristvándiban. Mellette Hadházy Pál s. lelkész. Utóbbi a II. világháborúban protestáns vezető tábori lelkész, II.j.o.75 % -os hadirokkant. Rinóth Pált, kinek lelkipásztorsága idején fejezték be a tűzvészt szenvedett templom javítását és cserélték fel a bordás mennyezetet kazettásra, állítólag megölték. Ezt az öreg énekes Nyiri Istvántól hallottam 1936-ban, akit azért neveztek „énekesnek”, mert istentiszteletek, halottvirrasztók, temetések alkalmával ő diktálta fejből s vezette az éneklést. Szikár, magas, de már hajlott hátú, kedves bölcs, sok történelmi-világi és egyházi- ismerettel bíró öreg volt. Szegény késő öregségben akkor halt meg, amikor a második világháború kezdetén be volt tiltva a harangozás. Temetésére hiába kértem harangszó engedélyezését s így az öreg „énekest” harangszó nélkül kísértük ki a temetőbe. A család részéről ezért sok neheztelést kaptam, ami talán még ma is megvan az unokáiban is.
A templom mellett harangláb volt. Ezt 1858-ban eladták a nemesborzovaiaknak. Onnét került a szentendrei skanzenba. A ma meglévő kőtornyot 1858-1876-ig építették sok küszködéssel. Eredetileg is bádoggal volt befedve, amit 1921-ben, roskadozó állapota miatt lebontották s újra építették és horganyozott bádoggal fedték be, felül aranyozott gomb és csillaggal. A toronytetőzet elkészítéséhez az erdővel rendelkező túristvándii gazdák adtak faanyagot: Bihary József gondnok, Király Bálint, Nyiri Miklós, Nyiri Sándor presbiterek. A vezér gerendát, melyre a gomb és a csillag került a római katolikus vallású báró Kende Zsigmond adományozta. Ugyanabban az évben bontották le a templom zsindely tetőzetét is, amit nagyméretű palával cseréltek fel. Ezt 1960 januárjában műemlék palával cseréltük fel. A toronygombot pedig 1974-ben rozsdamentes gombbal cseréltük ki. Elhelyeztük benne az előző, már elrozsdásodott, kilyukadt a csókafészekkel teli gömbből kiesett iratokat, a forgalomban lévő pénzeket és a Hadházy Pál által készített árvíztörténtet.
A régi iratok, melyek az elrozsdásodott toronyban egy fémtokban voltak s kiesett, két konfirmandus gyermek találta meg, akik nem nekem, hanem az egyik pedagógusnak adták át. Tőle kaptam kézhez, de már fel volt bontva s mikor az iraton kívül még benne elhelyezett dolgok felől érdeklődtem, azt a válasz kaptam, hogy más egyéb nem volt benne. A toronyban volt egy 1595-ből származó ezüst harang. Szolgálatom ideje alatt erről, és egy úrvacsora osztás alkalmával használatos „Miska kancsó”- ról tudakozódott a sárospataki gyűjteményi igazgatóság. Sajnálattal kellett közölnöm, hogy ezek nincsenek. Szájhagyomány útján maradt fenn, hogy az ezüstharangot az 1778-as építkezéskor eladták, hogy árából az építkezési költségeket fedezhessék. De az öreg énekes Nyiri István úgy tudta, amit nekem 1936-ban beszélt el, hogy a Rákóczi szabadságharc ideje alatt a templom körül valahol elásták. Volt egy 1696-ból származó harang is, de ezt az I. világháború idején ágyúöntés céljára igénybe vették. A jelenlegi meglévő két harang közül az egyik, a nagyobbik 1869, a kisebbik 1923-ból való. Ezt a feliratok is igazolják. „Öntötte Isten Dicsőségére Nyiri Miklós és fia Péter 1869. Öntötte Walser Ferenc Pesten.” A másik: „Isten dicsőségére készült a Túristvándi ref. egyház Tagjainak és egyéb jótevőinek. Áldozatkészségéből 1923 évben. Siposs József es. r. lelkész és Bihary József egyházgondnok ideje alatt. Öntötte Slezák József Budapesten.”
Az öreg énekes Nyiri István mondta el 1936-ban azt is, hogy szájhagyomány szerint a templom falában egy pap van eltemetve. A felsorolt lelkipásztorok közül az 1852-ben elhalt Székely Jánost és az 1859-ben elhalt Zabolai Kozma Károlyt Túristvándiban temették el, de sajnos gyülekezeti kegyelet híján sírjuk sehol sem található. A templom hátulsó részének jobb oldalán előre, kissé jobbra vagy 12 méterre egy kripta van a föld alatt. Most sajnálom, hogy 1937-ben egy mellette lévő, öregsége miatt vihar által kidöntött 53 éves kajszi barackfa tövének kiásásakor nem nyitottam meg.